Dr. Bernáth Róbert vagyok a Dentist for You fogorvosi rendelő szájsebész szakorvosa. Már hallgató éveim első napjain tudtam, hogy szájsebész szeretnék lenni. Számomra a szájsebészet nem csak a foghúzásról, hanem a gyógyítás, a sebészi munka szépségeiről, kihívásairól szól. Egyetemi éveim alatt 4 évig voltam hivatalosan demonstrátor az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben és már hallgatóként részt vettem az oktatásban. Az egyetemre való felvételi régi álmaim között volt, így egyetemi tanulmányaim befejezése óta a Semmelweis Egyetem Orális Diagnosztikai Tanszékének Dento- alveoláris sebészeti osztályán dolgozom, ahol a szakvizsgát is szereztem dento-alveoláris sebészeti területen. Hallgatóként is tudtam, hogy sebészként kiemelten kell tudnom az Anatómiát, így Anatómia tanulmányi versenyen, és a Mihálkovics alapítvány versenyén is indultam, mind két versenyen 2. helyezést értem el. Rendszeres résztvevője vagyok továbbképzéseknek, szakmai fórumoknak, követem az időszerű hazai és külföldi szakirodalmat és a fogászatra jellemző intenzív digitális fejlődéssel és technológiai újításokkal folyamatosan lépést tartok. Számomra, ha szabadidőmben szakirodalmat olvasok, nem munka, hanem szórakozás.
Részvettem a Dentis Cleanlant Implantálciós rendszer képzésén.
Astra Tech Implantálciós rendszer képzése
Esztétikai és funkcionális ínyplasztikai c. kurzus
Bredent Fast&Fix azonnali implantációs kurzus